Luther Márton antiszemitizmusa

Ki volt Luther Márton

Rövid életrajza

• Luther Márton1483-ban a németországi Eislebenben született.
• 1501-től az erfurti egyetem bölcsészettudományi karán folytatta filozófiai és jogi tanulmányait.
• Egy villámcsapás hatására belépett az Ágoston-rendbe, s itt teológiával foglalkozott.
• 1507-ben pappá szentelték.
• 1510 k. kolostora küldöttségével Rómában járt, s az itt látottak komoly hatással voltak későbbi fellépésében.
• 1512-ben kinevezték a wittenbergi egyetemre a bibliai tudományok professzoraként. Itt került egyre közelebb magához a Bibliához.
• 1517. október 31-én kitűzi a wittenbergi vártemplom kapujára a búcsúcédulákkal kapcsolatos nevezetes 95 tételét.
• 1518-ban tételei visszavonására akarta késztetni a pápai követ, de ezt megtagadta, s a pápához fordult. (Ekkor már III. (Bölcs) Frigyes fejedelem pártfogása alatt állt.)
• 1519-ben a Lipcsei Dispután Johannes Eck-kel szemben megvédte tanait, és elnyerte a "skolasztika radikális kritikusa" címet.
• 1520-ban a pápa kiátkozással fenyegette meg, majd a wittenbergi vár kapujánál elégette nyilvánosan a kiátkozó pápai bullát és az egyházi törvénykönyvet.
• 1520-ban megjelentette három tanulmányát: A Német nemzet keresztény nemességéhez című írásában elkerülhetetlennek tartja az egyház megújítását, mert a korabeli egyház távol áll az Újszövetség tanításától. A keresztény egyház babiloni fogságáról című írásában az egyház túlzott szervezeti jellegét emeli ki, s azt állítja, hogy az egyház foglya lett az evangélium. A hit általi igazulás magasztos írása A keresztény ember szabadsága.
• 1521-ben kimondták rá a wormsi birodalmi átkot, de Frigyes Luthert Wartburg várába raboltatta el. Az itt töltött tíz hónap alatt röpiratokat írt, s hozzákezdett a Biblia lefordításához. (1522-re befejezte az Újszövetség fordítását és magyarázattal látta el, majd 1534-re pedig az Ószövetséggel is elkészült.)
• Az anabaptisták zavargásai miatt elhagyta Wartburgot, visszatért Wittenbergbe, s a gyakorlatban is bevezette elveit.
• Wartburg vára Az 1520-as években egyházszervezéssel és a népoktatás fejlesztésével foglalkozott.
• A német parasztháború idején a fejedelmekhez pártolt.
• 1529-ben Marburgban nyilvános hitvitát rendeztek, melyen Zwinglivel 14 pontban megegyeztek, de az úrvacsora kérdésében nem. Ezért a két irányzat különvált.
• 1530: Az augsburgi birodalmi gyűlésen Melanchton képviselte Luthert, s itt fogadták el Luther instrukciói alapján az ágostai hitvallást.
• 1531 nyarán kezdi lejegyezni Luther diákja, Konrad Cordatus az Asztali beszélgetéseket, melyeket más diákokkal együtt 1546-ig folyamatosan rögzítettek.
• 1537-ben kiadja a schmalkaldeni cikkeket, melyben véglegesen kizárja annak lehetőségét, hogy a katolikus egyházzal megegyezzen.
• 1546-ban Eislebenben hal meg.

A kollektív bűnösség valamint az antiszemitizmus – nemcsak Németországban – kitalálója és úttörője senki más, mint Luther Márton[1]! Ez a tény annyira súlyos és messzire ható, hogy a nyilvánosságnak tudomást kell szerezni róla. Luther zsidóellenes kijelentései az 1543-ban Jénában „A zsidókról és hazugságaikról” címmel megjelent uszító röpiratában érik el csúcspontjukat.

     Ez az írás döntően megalapozta Németországban az antiszemitizmust. Bár Luther előtt is voltak olykor fanatikusok, akik a zsidók ellen lázítottak, de ezek elszigetelt jelenségek maradtak. Egy bizonyos cisztercita barát, Radulf nevezetű, például a keresztes-háborúk idején lázította fel az egyszerű lakosságot, hogy megöljék a zsidókat. De az Egyház az ilyen őrült prédikátorokat mindig azonnal megrendszabályozta és elítélte, és megpróbálta káros működésüket megakadályozni.

Clairvaux Szent Bernát a szükséges határozottsággal lépett fel Radulf ellen: „Radulf prédikációja nem Istentől származik, hanem az ördögtől. .. Három vádat emelek e szégyentelen ember ellen. Jogcím nélkül vetemedik arra, hogy prédikáló hivatalt viseljen, ellenszegül a püspöki tekintélynek, és végezetül jónak nevezi a gyilkosságot. Se az angyalok, se az apostolok nem helyeselték a zsidók meggyilkolását. Az Egyház imádkozik a megtérésükért, és bizonyossággal hiszi, hogy az idők végezetén egész Izrael megmenekül.

Luther fentebb említett írásával elkezdte az egész zsidó népet, mindenfajta megkülönböztetés nélkül, ördögnek kikiáltani, és ezt a nézetet az egész világon elterjeszteni, hasonlóan a többi ítéletéhez (pápaságról, Egyházról).

Részletek Luther a „A zsidókról és hazugságaikról” című röpiratából:

„Ilyen kétségbeesett, gonoszsággal, méreggel átitatott, ördögi dolog ez a zsidókkal, akik 1400 év óta a mi csapásunk, dögvészünk és minden szerencsétlenségünk, és még most is az. Summa, igazi ördögökkel állunk szemben. Bennük nincs emberi szív, velünk, pogányokkal szemben. Ilyeneket tanulnak iskoláik ördögtanáraitól:

• Először: zsinagógáikat és iskoláikat fel kell gyújtani, és ha azok nem akarnak égni, akkor földdel be kell borítani, hogy senki fia soha többet örökre egyetlen követ vagy salakot ne láthasson belőle. És ezt kell tenni Urunk és a kereszténység dicsőségére, hogy Isten lássa, hogy mi keresztények vagyunk.
• Másodszor, össze kell dönteni és el kell pusztítani a házaikat. Mert azokban ugyanazt csinálják, amit az iskoláikban. Ezért egy tető alá vagy istállóba kell tenni őket.
• Harmadszor, el kell venni tőlük az imakönyveiket.
• Negyedszer, rabbijaiknak fejvesztés terhe mellett meg kell tiltani, hogy taníthassanak.
• Ötödször, a zsidóknak meg kell tiltani, hogy az utcákat használják. Mert semmi dolguk kint, se nem urak, se nem hivatalnokok, se nem kereskedők vagy ehhez hasonlók. Maradjanak otthon.
• Hatodszor, el kell venni tőlük minden pénzt és ezüst és arany ékszert, és ezeket el kell zárni. Ez azért van, mert mindent, amijük van, tőlünk lopták el vagy uzsorával tőlünk szerezték.
• Hetedszer, minden fiatal zsidó férfinak és nőnek cséphadarót, baltát, kapát, lapátot, rokkát, orsót kell adni a kezébe, és hagyni, hogy kenyerüket orruk verítékével keressék meg. A lusta csontjukat ki kell verni a hátukból.

Összegezve: kedves hercegek és urak, akik között zsidók élnek, és akiknek ezért az én tanácsom nem tetszik, adjatok ennél jobbat, hogy ti és mi mindnyájan megszabaduljunk a zsidók tűrhetetlen, ördögi terhétől.”

És egy idézet Luther híres Asztali beszédeiből:

     Amikor egy zsidót keresztelek, az Elba hídjához szeretném vezetni, és a nyakába egy követ kötni, és lelökni, és azt mondani: Megkeresztellek téged Ábrahám nevében (Nr. 1795.)

Hogy Luther antiszemita írásainak rendkívüli hatását megértsük, át kell tekintenünk, hogyan ítélték meg mások ezen írásokat:

Karl Jaspers [2]a háború után a német parlamentben ezt mondta: „Amit Hitler tett, azt mind Luther ajánlotta, a gázkamrákban való direkt gyilkoláson kívül.”

     Julius Streicher [3]a Nürnbergi per alatt, kihallgatásakor kifejezetten Lutherre hivatkozott.

     Martin Brecht egyháztörténész így nyilatkozott: „Luther fatális módon így lett az antiszemitizmus protestáns egyházatyja.”

A Luther által megalapított antiszemitizmus felfoghatatlan őrülete Hitler eme idézetében éri el csúcspontját: „Luther nagy ember volt, egy óriás. Egy lökéssel áttörte a homályt, és úgy látta a zsidókat, ahogy mi csak ma kezdjük őket látni.”

Az evangélikus tartományi püspök, Martin Sasse Eisenach-ból „Luther Márton és a zsidók – El velük” című 1938-ban megjelent írásában ezeket idézi Luthertől: „Ezért, ahol csak egy igazi zsidót látsz, jó lelkiismerettel keresztet vethetsz, és szabadon és biztosan mondhatod: itt egy valóságos ördög megy. – A zsidók fiatal ördögök, a pokolra ítélve.”

     És ugyanennek a könyvnek előszavában ezt írta: „1938. november 10-én, Luther születésnapján, Németországban égnek a zsinagógák. A német nép az új Németországban örökre megtöri a zsidók gazdasági hatalmát, és ezzel a vezér istenáldotta harca népünk teljes felszabadításáért megkoronázódik. Ebben az órában annak a férfinak a hangját kell hallgatni, aki német prófétaként a 16. században egykor mint a zsidók barátja kezdte, de lelkiismeretétől hajtva, a tapasztalatok és a valóságtól hajtva, korának legnagyobb antiszemitájává vált, népének intője a zsidókkal szemben.”

Valaki egyszer azt mondta, hogyha Händel csak a Messiást írta volna, akkor halhatatlan dicsőséget és örök emlékezetet érdemelt volna. Luthernál ezt a mondatot fordítva kell érteni. Írása olyan borzalmas, hogy egyedül ennek elégnek kellene lennie, hogy annak a férfinak az emlékét, aki ezt megfogalmazta, örökre kiirtsa.

Érdemes azon gondolkodni, hogy Luther Márton miért vált antiszemitává, mi indította el őt azon az úton, amelynek eredményeképp máig viseli annak bélyegét, hogy ő :” a kollektív bűnösség valamint az antiszemitizmus – nemcsak Németországban – kitalálója és úttörője…?”

A kérdésre Csepregi Zoltán[4] egyháztörténésztől, „Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma” című konferenciáján[5], elhangzott előadásából kapunk választ.

Az egyháztörténész előadásában rámutatott arra, hogy Luther Márton a „A zsidókról és hazugságaikról„ című művében Antonius Margharita[6]   1530-ban megjelent, „Der ganze jüddisch glaub[7]” című könyvéből vett át szószerinti részeket. Luther műve kétharmad részt megegyezik Margharita szövegével. Azt nem tudni, hogy Luther mivégre követte el a nyilvánvaló plágiumot, azt még kevésbé tudhatjuk, hogy miért azonosult Margharita nyilvánvaló zsidógyűlöletével?

Más források is megerősítik Luther zsidógyűlöletét[8].

Luther embertelenül viszonyult a zsidókhoz:

    Sok történetet olvastam és hallottam a zsidókról. Tudniillik, hogy hogyan mérgezték meg a kutakat, hogyan öltek titokban, hogyan loptak meg gyerekeket, ahogyan erről fent is beszéltem. Például, hogy egy zsidó a másiknak egy vérrel teli edényt küldött egy keresztény által; vagy például egy zsidót, mivel egy hordó bort megivott, holtan találták meg a hordóban – és sok ehhez hasonló. Tudom jól, hogy minden ilyesmit tagadnak. Minden pontban igaz azonban Krisztus ítélete, vagyis hogy mérges, keserű, bosszúra éhes, orgyilkos kígyók, és az ördög gyermekei ők, akik titokban marnak és kárt okoznak, mivelhogy nyilvánosan nem áll módjukban. Ezért azt szeretném, ha ott lennének, ahol nincsenek keresztények. A törökök és más pogányok nem szenvednek annyira tőlük, mint ahogyan mi, keresztények ezektől a mérges kígyóktól és ördögfiaktól szenvedünk, s nem is bánnak így mással, csak velünk, keresztényekkel. Ez az, amit fentebb mondtam, hogy egy kereszténynek az ördög után nincs mérgesebb, keserűbb ellensége, mint egy zsidó, mégis senkinek se tettünk annyi jót, és senkitől se szenvedünk annyit, mint épp ezektől a gonosz ördögfiaktól és kígyófajzatoktól. Így hát, akinek kedve van ezeket a mérges kígyókat és ördögfiakat, vagyis Krisztusnak, a mi Urunknak és mindenünknek legádázabb ellenségeit elszállásolni, etetni és tisztelni, és saját magát gyötörni, megrabolni, kifosztani, megbecsteleníteni, leköpni, megátkozni, és szeretne minden bajt elszenvedni, engedelmeskedjen készségesen ezeknek a zsidóknak. És ha valakinek még ez sem elég, akkor az ilyen bújjon a hátsó felébe, és imádja azt a szentélyt, s dicsekedjen azzal, hogy irgalmas volt, és megtámogatta az ördögöt és annak fiait, hogy gyalázzák a mi drága Urunkat és a drága vért, amellyel mi, keresztények megvásároltattunk. Az ilyen tökéletes keresztény, teljes irgalmas cselekedetekben, amelyekért Krisztus meg fogja jutalmazni őt az utolsó napon a zsidókkal együtt az örök pokoli tűzzel.

    Ezért nekünk, keresztényeknek nem szabad viccnek tartanunk, hanem nagy komolysággal kell keresnünk a módját, hogyan menthetjük meg lelkünket a zsidóktól, vagyis az ördögtől és az örök haláltól. Ennek a módja pedig, mint fentebb mondtuk, először is: Hogy zsinagógáikat tűzzel fel kell égetni, és aki tud, vessen rá ként és szurkot; az is jó lenne, ha valaki pokoli tüzet tudna rájuk szórni. Lássa meg Isten komolyságunkat, és az egész világ lássa meg ezt a példát, hogy mi ennek a háznak (amelyben a zsidók Istent, a mi drága Teremtőnket és Atyánkat az ő Fiával együtt olyan szégyenletesen káromolták) – bár eddig tudatlanul megtűrtük – most végre megadjuk, amit megérdemel. Másodszor, hogy el kell venni minden könyvüket, imakönyvüket, talmudistáikat, az egész Bibliát is, és egy lapot sem szabad meghagyni nekik, és addig kell őrizni, míg meg nem térnek. Ugyanis mindezeket csak arra használják, hogy Isten Fiát, vagyis Istent magát, az Atyát, az ég és föld teremtőjét (ahogy mondják) káromolják, és sohasem fogják másra használni. Harmadszor: fejvesztés terhe mellett meg kell nekik tiltani, hogy nálunk és a mieinknél Istent nyilvánosan dicsérjék, Neki hálát adjanak, Hozzá imádkozzanak, Róla tanítsanak. Saját országukban, vagy ahol tudják, tehetik ezeket, úgy hogy mi keresztények ne halljuk, és ne is tudjunk róla. Ok: dicséretük, hálaadásuk, imádságuk és tanításuk hiú istenkáromlás, átkozódás, bálványimádás, mert szívük és szájuk Istent, az Atyát Hebel Voriknak nevezi, ahogy az ő Fiát, a mi Urunkat, Jézust nevezik. Mert ahogy a Fiút nevezik és tisztelik, úgy nevezik és tisztelik az Atyát is. Nem segít nekik, hogy sok szép szót használnak, és Istent dicsőítik. Meg van ugyanis írva (2 Mózes 20:7): „Isten nevét ne használd hiába” éppúgy, ahogy elődeiknek sem segített, hogy Isten nevét emlegették, s mégis Baalnak nevezték, Izrael királyai idejében. Negyedszer, hogy tilos nekik Isten nevét a mi füleink hallatára említeniük. Mi ugyanis ezt nem hallgathatjuk, és nem szenvedhetjük el nyugodt lelkiismerettel, mert az ő káromló, átkozott pofájuk és szívük Isten Fiát Hebel Voriknak nevezi, és ezáltal az ő Atyját is így kell nevezniük, aki ezt nem tudja és nem is akarja másképp érteni, mint ahogy mi keresztények sem érthetjük másképp, mint ahogy hinnünk kell, hogy amint a Fiút nevezik és tisztelik, úgy tisztelik és nevezik az Atyát. Ezért hát a zsidók pofáját ne tartsa méltónak senki közöttünk, keresztények között arra, hogy Isten nevét fülünk hallatára említse, hanem aki zsidóról hall, jelentse fel a felsőségnél, vagy addig dobálja disznóürülékkel, míg el nem űzte a szemei elől. És senki se legyen ebben irgalmas vagy jóságos. Isten dicsőségéről és mindannyiunk üdvösségéről (a zsidókéról is) van ugyanis szó.

Igen, de hogyan cselekedjünk, ha mihelyst felégetjük a zsidók zsinagógáit, és nyilvánosan megtiltottuk nekik, hogy Istent dicsérjék, imádkozzanak Hozzá, tanítsanak Róla, Isten nevét szájukra vegyék, azonnal titokban fogják ezeket művelni. S mivel tudjuk, hogy titokban cselekszik ezeket, ez épp olyan, mintha nyilvánosan tennék. Hiszen ha valamiről tudjuk, hogy titokban történik, az azt jelenti, hogy mégsem titokban történik, s így lelkiismeretünket ugyanúgy terheli Isten előtt. Úgyhogy vigyáznunk kell. Úgy vélem, hogy végső soron, ha tiszták akarunk maradni a zsidók káromlásától, és nem akarunk részt venni benne, akkor el kell válnunk tőlük, és ki kell űznünk őket országunkból. Emlékezhetnek a hazájukra, s így nem panaszkodhatnak és hazudozhatnak rólunk többé Isten előtt, hogy fogva tartjuk őket, s mi sem panaszkodhatunk, hogy káromlásukkal és uzsoráikkal megterhelnek minket. Ez a legjobb tanács, amely ilyen esetben mindkét pártot biztosítja.”

A fenti dolgozat szövege javarészt az interneten található szabad felhasználású forrásanyagokból származik

****

Függelék

Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma

Budapest – 2013. november 18-án a Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében került sor Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma című konferenciára az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A konferencia védnöke dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnöke volt. Az előadásokról készült videókat cikkünk végén nézhetik meg. Forrás: MTI. Szöveg: evangelikus.hu, videó: Győri András Timótheus

Az egyháznak teljesen távol kell tartania magát a politikai szélsőségektől, határozottan el kell határolódnia, és amennyire lehet, a pártokat is kellő távolságtartással kell kezelnie - mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma című konferencia megnyitóbeszédében hétfőn Budapesten.

A Magyarországi Evangélikus Egyház idén azért is rendezi meg A reformáció és a tolerancia éve elnevezésű programsorozatát, mert a mai magyar társadalomban „fájdalmasan éljük meg az intoleranciát" - fogalmazott Fabiny Tamás.

Utalt arra, hogy van olyan párt, amely „a listázást igényelte", a velük való „összekacsintás" lehetetlenségére pedig fel kell hívni a figyelmet. Elmondta, hogy a „kicsiben kezdődő" megnyilvánulásokkal is szeretnének foglalkozni, az otromba tréfáktól a megalázó sejtetésekig, mert ezeknek „nem szabad beleférniük" a közbeszédbe. Minderre rá kell mutatni a hittankönyvek és a prédikációk szintjén is, ezekből ugyanis „kártékony, ordas eszmék" is kialakulhatnak - tette hozzá.

A Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért és a Magyarországi Evangélikus Egyház rendezvényén az evangélikus püspök emlékeztetett arra is, hogy amikor „kettévált a kereszténység és a zsidóság története", az fájdalmas szakítás volt, nehezen élte meg mindkét fél, és nem egyszer bántó módon szóltak egymásról.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke arról beszélt, hogy a keresztény társadalom bizalmatlanságának a zsidóság iránt Európában mély gyökerei vannak. Megemlítette, hogy amikor elszenved valamit az ember vagy a közösség, az - a szükséges védekezésen kívül - mindig önreflexióra is ösztönzi a zsidó vallást.

Megjegyezte, hogy Mózes 3. könyvének a végén jelenik meg először az a jövendölés, hogy Izrael fiai szenvedni fognak, ha nem tartják be Isten törvényeit, de egyúttal a bajból is megmenekülnek majd.

A zsidó ünnepek nagy része komoly veszedelemből szabadulásra emlékeztet, ide sorolható a hanuka, a pészah és a purim is. Az isteni terv szerint azt, aminek az adott néppel és egyénnel történnie kell, valakinek végre is kell hajtani, azt azonban már nem Isten döntötte el, hogy kik által szenvedjen a zsidó nép - magyarázta. Majmonidész ókori zsidó filozófust idézve rámutatott: az egyiptomi fogság szenvedéseinek előidézőit és végrehajtóit Isten nem válogatta ki személy szerint, az minden egyénnek a személyes döntése volt, hogy részt vesz-e benne, tehát „ez nem kisebbíti a zsidó nép békéjére törő gonoszok felelősségét”.

Köves Slomó hangsúlyozta: a holokauszt, a zsidó nép korábban soha nem látott szenvedése nem történhetett Isten tudta nélkül, de mértékadó zsidó teológusok és filozófusok úgy gondolják, ez már nem lehetett a zsidó néppel szembeni isteni büntetés.

Rolf Gunnar Heitmann, a norvég Izrael-misszió főtitkára arról beszélt, hogy az antiszemitizmus tartalma sokkal régebbi, mint maga a kereszténység. Felsorolása szerint létezik faji, a zsidóság kultúrája és életformája, valamint a vallási elkülönülésük miatt a többségi társadalom által generált antiszemitizmus.

Mint mondta, „az Újszövetség Isten kijelentésének folytatása és a próféciák beteljesedése a messiási jövendölések tekintetében". Szólt arról, hogy már a 2. századi keresztények kezdtek eltávolodni a zsidóságtól, arra hivatkozva, hogy „Isten befejezte tervét a zsidósággal kapcsolatban, és az egyház vette át Izrael helyét", mert a zsidóság elutasította Jézust.

Endreffy Géza, a Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért vezetője elmondta, szervezetüket nyolc norvég vállalkozó alapította 1844-ben, és 1893 óta működnek Magyarországon is, ahol az 1920-as évek elején lett ingatlanuk, amely ma az evangélikus egyház tulajdona.

„Hisszük azt, hogy a békesség munkálásának, a kiengesztelődés megtételéhez nagy lépéseket kell tenni", és ennek egy része lehet a konferencia - fogalmazott.

Semmiféle tolerancia nem engedhető meg azokkal szemben, akik gyűlöletet keltenek embertársaik ellen - mondta Donáth László evangélikus lelkész a konferencián.

Az abdai Radnóti Miklós-szobor megrongálása kapcsán a lelkész úgy fogalmazott: ez az ország nem antiszemita, de hemzseg az olyan emberektől, akik így élik ki magukat. Szerinte nem szükségszerű, hogy a társadalom kiszolgáltatott legyen a szélsőjobboldalnak és az antiszemitizmusnak, „az elvesztett keresztény identitást pedig nem lehet pótolni zsidógyűlölettel".

A rendezvényen az evangélikus lelkész bizarr helyzetnek nevezte, hogy sokkal több zsidó származású embert ismer, mint ahányan nyíltan zsidónak tartják magukat.

Kovács András, a Közép-Európai Egyetem szociológia professzora egy felmérés alapján arról számolt be, hogy a zsidó és a nem zsidó emberek egyaránt kétharmada szerint nem antiszemita az, aki számon tartja a másikról, hogy zsidó-e vagy sem. Ha viszont valaki azt mondja, hogy a zsidóság nem képes beilleszkedni a társadalomba, az már antiszemitizmusnak minősül a zsidó megkérdezettek többsége szerint - jegyezte meg.

Mint mondta, a zsidóellenesség egyik dimenziója az előítéletesség, az antiszemitizmus pedig „nyelvvé is válhat", amikor például azt mondják, hogy „a zsidók felelősek a városi kultúra romlottságáért".

A professzor elmondta, felmérésük szerint 2011-ben a magyar társadalom 21 százaléka értett egyet azzal hogy „a zsidók bűne volt Jézus meggyilkolása". Általában a rendszerváltás óta 10-12 százalékra volt tehető a zsidóságot ellenszenvesnek mondók  aránya, de ez 2010-ben 28 százalékra emelkedett, ami szerinte összefügg a "Jobbik-jelenséggel".

Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára hangsúlyozta, Luther Márton „kifejezetten előítéletes volt azon kortársaival szemben, akik kikeresztelkedett zsidók voltak", ő maga nemigen érintkezett zsidókkal, mindössze egyetlen dokumentált találkozása volt velük, egyetlen levele kivételével pedig soha nem szólította meg őket sem leveleiben, sem prédikációiban, sem egyéb írásaiban.

Szólt arról, hogy Luther Márton A zsidókról és hazugságaikról című, viszonylag nagy hatású könyvének kétharmadát egyszerűen átvette egy előző, „leleplező" kiadványból, továbbá „beugrott dezinformációknak is", amikor a morva szombatosokról azt hitte, hogy ők a „zsidó propaganda" alapján tértek be a zsidó közösségbe. Szerinte mivel Luther nem ismerte el magával egyenrangúnak a kikeresztelkedett zsidó embereket, antiszemitának kell tekinteni. A politikai antiszemitizmus Németországban a 19. században Luther műveiből is idézett - tette hozzá.

Ezután Fabiny Tibor moderálásában került sor az atiszemitizmus és kiengesztelődés témájú kerekasztal beszélgetésre, amelynek résztvevője volt Jutta Hausmann (Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetség Tanszékének vezetője), Avi Snyder (a „Zsidók Jézusért” európai és magyarországi vezetője), Simonyi Andrea (Segítség Az Élethez Alapítvány titkára), Mátis Lilla (filmrendező), és Rolf Gunnar Heitmann. A konferencia a Gyarmat utca 14-ben emléktábla avatásával zárult.

****

A konferencia előadásainak videó anyaga

1. Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Köves Slomó előadása. Az antiszemitizmus zsidó szemmel

https://www.youtube.com/watch?v=RgeuX3Gfi0M

2.Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Rolf Gunnar Heitmann előadása. Antiszemitizmus teológiai megközelítésben.

https://www.youtube.com/watch?v=W34_fGlF_1I

3.Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Tatai István előadása. Az antiszemitizmus és keresztény felelősség – biblikus megközelítés

https://www.youtube.com/watch?v=-G-jXQI0tMs

4.Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Vattamény Gyula előadása. Antiszemitizmus Aranyszájú Szent Jánosnál

https://www.youtube.com/watch?v=YjO2OqmNwdw

5.Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Csepregi Zoltán előadása.  Az Antiszemitizmus Luthernél

https://www.youtube.com/watch?v=3_RN89LE6KI

6.Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Donáth László előadása.  Az Antiszemitizmus a mai magyar társadalomban

https://www.youtube.com/watch?v=vUJStDHsrBE

7.Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Kovács András előadása. Antiszemita előítéletesség Magyarországon szociológiai szempontból

https://www.youtube.com/watch?v=cavDZ_Pih-M

8.Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma -- Kerekasztal beszélgetés

https://www.youtube.com/watch?v=pH0Reyz1L6w

*****

Lásd még: Bernard Lazare: Antiszemitizmus

http://www.freepress-freespeech.com/holhome/antihr/blazare.htm#r03