Naptár
| « Január 2013 » | ||||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Mentett bejegyzések
Körkérdésünk
Főoldal » 2013 Január 05 » Tamás naplója
19:37 Tamás naplója |
2013. január 30.
Árvíz és az Oswald ciklon pusztít Ausztráliában
Megrázóak az ausztráliai képek. Többszörösen is érintve érzem magam. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy szeretem Ausztráliát. Sajnálom, ami ott történt ebben a katasztrófában. Magyarázat az is, hogy volt alkalmunk kétszer is azon a környéken járni, amit most a katasztrófa sújtott.
1998-ban és 2002-ben is jártunk New South Wales és Queensland, ma árvizekkel sújtott területein.Tizenöt éve, napra pontosan ilyenkor voltunk azon a környéken. Bundabergre, Bisbanere, Rockhamptonra és a Sunshine Coastra, minden nagyszerű élményt nyújtó környezetére világosan emlékszem. Csodaország volt számomra. Autóztunk azon az utakon, amelyeket ma három méteres víz borít. Jártunk azokban a településekben, ahonnan ma sokezer embert kellett evakuálni a szörnyű vihar miatt. Minden emléket elhoztam onnan, amit csak lehetett. Rockhamtonból azt a különlegességet, hogy ki-be járkáltunk a a trópusi és mérsékelt őv határán, a baktérítőn.
 Zsóka és Jóska papa átlépik
az égőv határát
(a képek, rákattintva kinagyíthatók)
 2013. Január 26.
Miért, a miért?
Meggyőződtem arról, hogy igaz az a régi vélekedés, hogy az ember a kora előrehaladtával második gyermekkorát éli. Na, nem egészen arra gondolok, hogy a szó szoros értelmében válunk gyerekké, amint megöregszünk. Testünk semmiképp nem tér vissza a zsenge ifjúkorba, sajnos. Nem is a szellemi leépülés ismert tünettanára gondolok, bár az is szokott és minden bizonnyal be is következhet.
A gyermekkorba való visszatérés hétköznapibb ismérvét vettem észre, legalábbis önmagamon. Visszatértem a „miért-korszakomba”. Mi is ez a bizonyos miért- korszak?
Álljon itt egy precíz megfogalmazás erről:
„Két és fél-három éves kor közt eljön az az időszak, amikor a nyiladozó értelmű gyermek rácsodálkozik az őt körülvevő világban tapasztalható események közti összefüggésekre. Ebben az időszakban egyre többet hangzik el a kérdés "miért?".
A miért-korszak
Erről az időszakról talán kevesebb szó esik, mint a dackorszakról, mert nem annyira meghatározó a szülő és gyermeke közti interakcióban. Ám ez a korszak is fontos, méghozzá a kisgyerek értelmi fejlődése szempontjából.
Okok keresése
A gyermek értelmi fejlődésének fontos része, hogy cseperedvén, kezdi megérteni az események közti ok-okozati összefüggést. A korai megfigyelések arra utaltak, hogy az okság jelentését egy kisgyermek két és három éves kora közt kezdi megérteni, de mára kiderült - részben magyar kutatók munkássága nyomán -, hogy ez ebben a formában nem igaz. Egyes események közti oksági összefüggést, a gyermek már igen korán, egy éves kora előtt is megért, de az események közti összefüggésekről három éves kora körül kezd beszélni. Ilyenkor kerül elő leggyakrabban az események okát firtató "miért?" kérdés.”
Kezdem nem érteni az események oksági összefüggéseit. Ha csak a társadalmi és politikai változások lennének a számomra kevésbé érthető folyamatok és azok összefüggései, akkor nyugodtabb lennék. Mivel túl mélyen nem foglalkozom ezekkel a „nagyléptékű” dolgokkal, nem is érthetem azokat. Szerencsémre nem kell azzal gyötörnöm magamat, hogy világ-, vagy ország méretű gondokat kell megoldanom, sokkal, nagyon sokkal kisebb problémák miatt teszem fel egyre gyakrabban a kérdést: MIÉRT?
Teszem azt, mindjárt itt vannak a szép magyar nyelvünk gügye, értelemzavaró elferdítéseinek kérdései. (Azt sem értem, hogy miért és miképpen kerülnek be a magyar nyelvbe idegen szavak, de azokkal még esetleg megbékélnék.)
Például mindjárt itt van a védelem szavunk. Ez a szó kétértelmű, vagy én értelmezem helytelenül? Ha azt hallom, hogy honvédelem, akkor természetesen arra gondolok, hogy a hazát kel megvédeni ellenséges támadás esetén. Ha pedig azt hallom, hogy egészségvédelem, akkor bizony nem gondolhatok másra, minthogy az egészségemet kell védeni valami fertőzés, vagy betegséggel szemben. Ilyenek még (magyarázat nélkül): ifjúságvédelem, növényvédelem, természetvédelem, rendvédelem, felületvédelem és még hosszan lehetne sorolni.
De mit kezdjek azzal, amikor azt hallom: katasztrófavédelem, árvízvédelem, balesetvédelem, korrózióvédelem, tűzvédelem? Miért kellene védenünk a katasztrófát, az árvizet és a többit? Itt van tehát a sok miért egyike.
Maradjunk csak a magyar nyelvnél, amelyik egy külföldinek igen, de a magyar anyanyelvűeknek egy cseppet sem nehéz!
Hallgassuk csak:
 Brachfeld Siegfrid
2013. január 23.
Lelkes állatbarátnak lenni
Családi, baráti körökben gyakran megesik, hogy szóba kerül az emberek és állatok közötti viszony kérdése. Ritkábban fordul elő, hogy az állatok szeretetéről, az állatokkal való együttélésről olyan beszélgetőtársam akad, aki hasonlóan gondolkodik, mint én. Rendszerint úgy merül fel a kérdés, hogy a házunkba idelátogató kénytelen azzal szembesülni, meglepődni, netán megbotránkozni, hogy nálunk a kutyák és a macskák nem mint háziállatok élnek. Előkelőbb a státuszuk, majdhogynem családtagok, de legalább is nagyon jó társak, barátok.
Tartunk "tollasokat" is: kakast és tyúkot a baromfiudvarban, sérült szárnya miatt repülni képtelen szarkát a verandán neki készített volierben. Él a házban egy pinty-házaspár, csakúgy ahogyan egy teknőc is.
Telente különös figyelmet szentelünk a kerti madárvendégekre, amint arról korábban már beszámoltam.
Tegnap este az Imre barátommal folytatott szokásos telefonbeszélgetésünk során az is szóba került, hogy bizony én a légynek sem tudnék ártani, ami szentigaz. Nyaranta a lakásunkba betévedt repkedőket, legyet, dongót, méhecskét, pillangót az erre a célra rendszeresített „mentődobozzal” befogom, és a teraszon engedem szabadba. A szúnyogot, ha csípni készül, bezzeg agyonütöm. Ez a gyilkos ösztön talán, a valamikori vadász énemből maradhatott meg. A közel két évtizedes, és már jó régen magam mögött hagyott vadász múltammal szembe tudok nézni, mivel a vadászatban sem az ölés volt a lényeg. Sohasem kapott el a „lő- düh” – ahogyan a vadászok ezt megfogalmazzák, ha valakit az öldöklés vágya viszi ki a vadászterületre.
Az állatvilághoz való viszonyom tehát olyan, amilyen. Amiatt, hogy ilyen vagyok, dicséretet nem várok senkitől és nem bántódom meg, ha valaki furcsának tart, vagy éppen elítél az állatszeretetem miatt. Örömmel veszem, ha találok valakit, aki hasonlóan gondolkodik és cselekszik, mint én - szűkebb családi köröm ilyen. Annak is örülök, ha csak hallok valakiről aki „hasonszőrű”, mint például Imre barátom unokahúga Alexa, akiről többször hallottam már, hogy lelkes állatszerető.
Ugye milyen mélyen kifejező a mi édesanyanyelvünk? „Lelkes” állatszerető, igen mert ez mélyen lélekből fakadó tulajdonság, azt hiszem.
Mindezt, amit az imént leírtam, nálam százszor érthetőbben mondta el az általam igen nagyra becsült Popper Péter tanár úr, körülbelül hét évvel ezelőtt a televízió egyik műsorában.
2013.január 10.
Azt terveztem, hogy rövid, néhány mondattal, talán egy-két képpel bemutatom szűkebb pátriámat, Szigethalmot.
Egészen jó ötletnek tűnik, hogy bátorítani akarom a "szerzőtársakat", hogy tegyék ugyanezt. Aztán Szigethalom manapság a médiumok vezető hírei között szerepel és nem dicsőséggel. Ellenkezőleg, az ország szégyenfoltjává vált, ahol szilveszter éjjelén brutális késelések történtek az egyik kocsmában.
Ezen az oldalon, a bűntényről természetesen nem szándékozom tájékoztatni az idelátogatót. Felesleges és értelmetlen dolog lenne boncolgatni a bűncselekmény okát, ahogyan a politikai tornádót is, amit az kiváltott.
Inkább néhány gondolatot továbbítanék a valaha békés, nyugodt településünkről.
Harminchárom évvel ez előtt választottuk lakhelyünknek Szigethalmot. Csendes, a szó szoros értelmében vett falu volt akkor a településünk. Poros utcák, kiskertekben bujkáló családi házak, ligetes, kiserdős területek a házak között. A közművek közül egyedül a villany állt rendelkezésre. Hajnalonként kakaskukorékolás, reggelente az ablakunk alatt békésen legelőre bandukoló tehenek, azután délutánig csend és nyugalom.
Az itt lakók dolgozni jártak, így a falu csak délután, a munkaidő végeztével "ébredezett". Benépesültek a kiskertek, jókat beszélgettek a barátok és szomszédok, ahol és amiben tudtak segítettek egymásnak. Rendzavarásnak legfeljebb az számított, ha néhanap valaki felöntött a garatra és hangoskodott akár az utcán, akár a saját portáján. A békés körülményeket objektív helyzet is rombolta, a falu felett van a tököli repülőtér leszállópályája, amit anno a szovjet harci gépek sűrűn használtak. Megszoktuk és reméltük, hogy nem lesz az mindig így. Igazunk lett, az oroszok hazaköltöztek.
Harmad annyian éltünk a faluban mint ma, az azóta várossá előlépett településünkön. A lakosság számbeli növekedése úgy húsz évvel ezelőtt gyorsult fel igazán. Azóta kiépültek a közművek, van vízvezeték és csatorna, földgázszolgáltatás, telefon és kábeltelevízió, az utcákat is aszfalt borítja.
A korábban dolgozni járó polgárok az ismert okok miatt elveszítették a munkahelyüket, az idetelepülők jó része is munka nélkül van a mai napig. Szürkearcú, reményüket vesztett felnőttek és jobbára fékezhetetlen fiatalok kószálnak az utcákon. Kiegyensúlyozott, mosolygós arcú embert időtlen idők óta nem láttam Szigethalmon (sem).
Kulturálódni alig akad lehetőség. A városi könyvtár csak egy rendkívül szűk rétegnek nyújt szellemi táplálékot. A Művelődési Központ, a nevében viseli ugyan az előkelő titulust, méretei alig nagyobbak, mint bármelyik falusi kultúrház. A közel húszezres lakosságú városunk ma is egy elmaradott falu színvonalán áll. Ebben a városban nincsenek üzemek, jelentősebb vállalkozások, így nincsenek a község fejlesztésére fordítható jelentős adóbevételek sem. Amit a lakosság és az önkormányzat a fejlődés érdekében próbál tenni dicséretes ugyan, de az anyagi háttér hiánya miatt mindez szánalmasan kevés.
A lakosság nagy része belefásult a napról-napra nehezedő létfenntartás gondjaiba. Kikapcsolódni szinte kizárólag a mélyen színvonal alatti televíziós műsorokba feledkezve tudnak az emberek. Ezekből a műsorokból pedig árad a szenny: a brutalitás, a gyilkosságok, az erkölcstelenség, a primitív ösztönök kiélésének a bemutatása. Ezeken és a számítógépes brutális "játékokon" nevelkedik a fiatalok nagy része.
Biztosra veszem, hogy a szilveszter éjjelén történt kocsmai késelés lehetséges egyéb okai mellett nagy szerepet játszott mindaz, amit fentebb leírtam.
Számítok arra, hogy a helyzet javulni fog. Bízom abban, hogy kikecmergünk ebből az évtizedek alatt kimélyült gödörből, ahová nem csak a mi városunk, hanem amint látni lehet Magyarország is beleesett.
2013. január 8.
Hétfő van. Azt gondolom, hogy ma van az a nap, amikor a hosszú, boldogságos ünnepsorozat után beindul a „megszokott” élet. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy visszazökkenünk a régi kerékvágásba. Azt, hogy választunk-e új utat magunknak az új évben néhányan már biztosan eldöntöttük, aztán lehet az is, hogy maradunk a régi, jól megszokott pályán. Azt hiszem, én maradok a megszokott utamon. Újdonságot csak ennek a honlapnak a készítése jelent, de ahogyan azt máshol már megírtam, ez is egy régi „kerékvágásba” visszatérést jelent.
A „rutin” házkörüli munkák nem változnak. Remélem, pihenni és szórakozni is az eddig megszokottak szerint fogok. Nincs szándékom változtatni azon sem, hogy amennyit csak képes vagyok, tanulok. Közhely, de igaz: mennél többet tanul az ember, annál inkább érzi, hogy milyen keveset tud. Aztán felejt is az ember. Érdemes ismételni. Jó érzéssel tölt el, amikor az ismétlések alkalmával „visszatöltődnek” az ismeretek, rám köszöntenek a majdnem, vagy teljesen homályba süllyedt tudnivalók. Úgy döntöttem, hogy rendre előkeresem ezeket az általam érdekesnek, fontosnak tartott tudnivalókat és közreadom azokat itt. Talán akad valaki, akinek szintén érdekes lesz és talán, akár beszélgethetünk is ezekről a dolgokról itt, a honlapon. Ha jól emlékszem, 2006-ban láthattunk egy sorozatot a televízióban, amelyik az anyagi és szellemi világunkra nyit ablakot. Azt nem állítom, hogy a televíziós sorozatban elhangzott minden állítást kritika nélkül el tudok fogadni, de ebben éppen ezt találom jónak! Ha ugyanis valamit el akarok utasítani, azzal az ismeretanyaggal is meg kell ismerkednem, így aztán a tudás világában való kalandozásnak, valóban nem lesz sosem vége. A televíziós sorozat címe: „Világokon át”, tizenkét részes. Az egyes részek időtartama 45-50 perc.
A számomra egyik legérdekesebb rész bemutatásával kezdem, „kedvcsinálónak”. Azt remélem, nem fogok senkit untatni!
A sorozat összes része:
2013. január 6.
Az állateledel-kereskedésben azt mondtam a pénztárosnak, hogy a kerti madaraink előbb-utóbb kicsipegetnek a vagyonomból. Valóban jó étvágyúak. Naponta elfogyasztanak másfél-két liter madáreledelt: napraforgót, gabona magvakat, kukoricadarát és minden más finomságot, ami a készen kapható keverékben található.
Ide sereglenek a cinkék, verebek, galambok és talán más magevők is, akiket (szégyen) nem mindig ismerek fel. A diófákon gyakori vendégek a varjak, sűrű látogatóink a szarkák is.
Idén is, kínálgatjuk a rigókat felaggatott almával, néha maradék túróval, de ritkán sikerül őket meglátni. Ilyenkor télen ritkán látogatnak meg a kis fakopáncsok, talán valahol bővebb éléskamrájuk van. Az is előfordulhat, hogy zavarja őket a kerti madársokadalom.
A megszámlálhatatlan számú madársereglet rendszeresen idevonzza, a ki tudja honnan érkező sólymokat is. Bizony, nehéz jó szívvel nézni az ő táplálék utáni harcukat. Válogatás nélkül csapnak le a kerti madárvendégeinkre: verébre elsősorban, de előfordult már, hogy gyenge gerlehúsra jött meg az étvágyuk. Az ablakon keresztül nem szívesen látjuk a bizony kegyetlen öldöklést. Sajnáljuk az ártatlan kis áldozatokat és borzongva nézzük, amint a ragadozó végez velük, aztán azt is, amikor tollaik, csontjaik híján kis kedvencünket felfalják.
Hallgasd meg a sóyom hangját (Fotó: Ősi Tamás)
A kép rákattintva kinagyítható
Amikor ezeket a „gyilkosságokat” tapasztaljuk, mégis, ha nehezen is, felmentést kell adnunk a gyilkos sólymoknak. Ők nem tehetnek arról, hogy ilyennek teremtettek. A ragadozó madarak nem térhetnek át más étrendre. Éhen pusztulnának. Ezek a félelmetes, nagyon szép madarak fajuk fenntartása kényszerében ölnek és kizárólag akkor, amikor enniük muszáj.
Tudni lehet, hogy teremtés utáni első időkben, nem voltak ragadozók a bolygónkon. A Teremtő ezt mondta: „A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn.” [1.Móz.1:30.] Aztán sok, nagyonsok minden történt a teremtényekkel (ezeket nem citálom ide, a történetek olvashatók a Bibliában) és egyszerre bekövetkezett, megengedtetett a mindenevés szabadsága, igaz, csak a Biblia szerint élő ember számára. ” És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;
Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelül; a mint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.” [1.Móz.9:2-3] Lehet sejteni, hogy az állatok, közöttük a madarak egy része is ekkor válhatott ragadozóvá. Így aztán kénytelen-kelletlen megbocsájtunk a sólymoknak, hisz magunk is legtöbben húsevők vagyunk.
2005.január 5.
Lassan eltelik az újév első hete.
Gyorsan telnek a napok. Persze azért, mert gyorsan forog a Föld. Hihetetlenül gyorsan: kb.1675 km/óra a sebessége.
Miközben telnek a napok, csak ritkán nézünk fel az égre, pedig "csodák" látszanak az égbolton. Ilyenek:
(válts teljes képernyőre!)
2013. január 4.
Ma igazán ünnep van!
Édesapám születésnapja. Százhárom éve, 1910. január negyedikén született. Nagyon sokat mesélhetnék róla, de amint megpróbálom az emlékeket felidézni, rá kell jönnöm, hogy mindazokat egy blog-bejegyzésben lehetetlen megvalósítani. Sokkal, nagyon sokkal nagyobb terjedelmet igényel mindaz, amit Róla őrzök. Talán a közeli jövőben megpróbálom. Csodálatos ember volt. Számomra a legnagyobb, legértékesebb és legszeretetreméltóbb! Tőle kaptam azt az intelmet, amelyik mindössze két mondat volt, amit máig megőriztem és igyekszem ma is megtartani. Tizenöt éves voltam, amikor elhagytam a szülői házat, kollégiumba költöztem. Az indulás előtti utolsó órában ezt mondta nekem:
„Mostantól nem lesz alkalmad arra, hogy ügyes-bajos dolgaidat, problémáidat esténként megbeszéld velem. Soha ne tégy olyant, amit nem mernél a szemembe nézve elmondani!”
 Hatvannégy éves korában elköltözött. Tudom, hogy hol van. Érzem, hogy vigyáz rám és a családomra, ha kérdezek Tőle, válaszol,ha üzen valamit, megértem. Tudom, hogy találkozni fogunk!
Édesapa! Ha testedet itt is hagytad, tudom, hogy Isten éltet, és éltessen sokáig, az öröklétben, mert Neked már nem kell újraszületned, igaz?
2013. január 3.
A szép napokon, az óhajtott "mindennapi ünnepeken" is érhet bánat és szomorúság.
Tegnap este nagy szomorúság ért újra: gyászjelentést szerkesztettem.
 Az elhunyt, bár ritkán találkoztunk, mégis nagyon közel állt hozzám.
Éveken keresztül töltöttünk együtt karácsonymásnapi délutánokat, nyaranta találkoztunk a Balatonnál, sokat és jókat beszélgettünk. Szerettem őt, mint nálam idősebbet, tapasztaltabbat.
Karácsony előtt, már tudni lehetett, hogy ezen a karácsonyon nem lesz a vendégünk. Amikor meglátogattuk, talán-talán meg sem ismert minket. Igennel és nemmel válaszolgatott, ránk mosolygott, aztán elrévedt tekintettel valahová, nagyon messzire nézett.
A tekintetét nem tudtam követni, csak megfejteni próbáltam mire gondolhatott.
Ma már biztosan tudom, hogy elmenni készült. Talán már félúton járt. Onnan üzent.
Azt hiszem azt üzente, hogy az ünnepekről, a szeretetről soha ne feledkezzünk meg.
Megfogadom a tanácsát: sem a mindennapi ünnepekről, sem Őróla nem fogunk megfeledkezni.
Szívünkben tovább fog élni, velünk!
2013. január 2.
Megérkeztünk hát, ismét egy új évbe! Az ünnepek lassan fényüket vesztik, szép emlékük azért itt marad bennünk.
Következnek a hétköznapok. Jól tennénk, ha minden napunkat ünnepként élnénk meg.
A téli napok is ünnepek! Nézd csak:
Találd meg a szépséget, az örömet minden napodban!
2012. december 30.
Meg vagyok mérgezve.
Délután, egy kis pihenő után azon kaptam magam, hogy milyen jó is lenne a hamarosan induló új évben egy korszerű és a legtöbb igényt kielégítő honlapot készíteni. Nosza, nézzük, melyek a lehetőségek? Bőséges a kínálat, szinte belefárad az ember mire talál egy olyant, amelyikkel úgy érzi, hogy könnyedén dolgozhat, különösebb szakértelmet nem igényel, tetszetős, stb.. Rátaláltam a nethu.net website-re és rögtön "beiratkoztam" a videó tanfolyamra, lássam, hogy mit és hogyan kell csinálnom majd, ha a fenti elvárások szerinti honlapot óhajtom. Precíz , közérthető a magyarázat, csak úgy szárnyaltam az örömtől, milyen gyorsan és egyszerűen fogok eztán honlapot készíteni! Regisztráció, a szokásos és érthető biztonsági előírások betartásával. Párszor nem ismerem fel rendesen a torzított biztonsági kódokat, aztán itt a siker. Email- ben megkapom a szükségeset és máris elém tárul a valóság. Valahogy nem a megismert és könnyen szerkeszthető honlap készítő nyílik meg, "át vagyok irányítva" ide az ucoz.hu-ra, anélkül, hogy észrevettem volna. Erőlködöm egy keveset, mert én a videó tanfolyam szerinti munkát részesíteném előnyben, ha lehetne. De nem. Nem boldogulok. Egyelőre maradok tehát itt. Elfáradtam kicsit. Bosszankodom, persze a magammal szembeni nem alaptalan kritika okán. Valamit biztosan elrontottam. Vagy nem. Majd kiderül, ha kiderül. Mert ugye optimistának kell lennünk, amíg csak lehet! |
|
|
| Összes hozzászólás: 1 | ||
| ||
