Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Mentett bejegyzések
Körkérdésünk
Főoldal » 2013 Március 21 » Lacrimosa
19:01 Lacrimosa |
Lacrimosa
 Március tizenhatodikára virradóra meghalt szeretett Erzsi néném, nagyanyám testvérének a lánya. A halála miatti gyász óráiban gondolkodom az élet és a halál megfejthetetlen kérésein. Így született meg az alábbi gondolatsor:
Valljuk meg őszintén, ritkán, vagy talán sohasem gondolunk arra, hogy az életünk teljes ideje nem más, mint felkészülés valami ismeretlenre. Valami olyanra készülünk minden másodpercben, amiről semmit sem tudhatunk. Életünk folyamán folyton-folyvást tanulunk. Megtanulunk élni, életben maradni, boldognak lenni, szeretni, haragudni, szenvedni, meggyógyulni. Megtanulunk lenni.
Amikorra majd' minden tapasztalatot összegyűjtöttünk, elérkezünk arra a pontra, ahol értelmét veszíti az élni tudásunk. Tovább nincs módunk létezni. Meghalunk. A sok-sokmilliárd valamikor létezett és ma élő ember közül nincs egyetlen egy sem, aki tudhatta volna, tudná a választ a kérdésre: mi az értelme a rengeteg tapasztalatnak és tudásnak, ha a halállal mindaz végleg elvész, semmivé lesz? Valamennyi tapasztalatunk szerint a semmi pedig nem létezik. Olyan nincsen, hogy semmi! A semmi a mindennek a hiányát feltételezi, ahogyan a sötétség a fény hiányát. Valami mindig volt és valami mindig van. A tudományos ismeretek szerint a világegyetem az ősrobbanással keletkezett: valami (a gravitációs szingularitás) akkor is volt. Az Ószövetségi Szentírás szerint kezdetben üresség volt. "A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött." Kezdetben is volt valami. A semmi nem létezett és nem is létezik.
Sokan vannak azok az emberek, akik számára a halál a teljes megsemmisülést jelenti. Ők úgy gondolják, hogy az ember, lényegét tekintve nem más, mint a földi biomassza különös, növekedésre, tanulásra, gondolkodásra, érzelmek befogadására és kinyilvánítására, reprodukáló képességre szert tett lénye. "Az ilyen fajta materialista nézeteket redukcionistának nevezik, mert az embert mennyiséggé, képletekké, kémiai reakciókká, fiziológiai sémákká redukálják, fokozzák le. A gondolkodást, a szeretetet, az életet csupán fizikai-kémiai reakciók felépítményének vélik." (Yves de Boisredon & Hervé-Marie Catta) Én, azok közé az emberek közé tartozom, akik abban hisznek, hogy a halál nem jelent teljes megsemmisülést. (Mi sem vagyunk kevesen) Azt gondolom, hogy semmivel sem kell több hitre szükségem ahhoz, hogy ne higgyem a semmit, mint azoknak, akik tagadják, hogy valami létezhet a halál után. Igen, én hiszek a lélek létezésében. Az a lélek, amiben én hiszek, nem fizikai, biológiai-kémiai inkarnáció. Létező valóság, mint a fény, ami legyőzi a sötétséget. A test, minthogy anyagi természetű, megismerhető, tudományosan kutatható, leírható. A lélek nem materiális természetű, mibenléte nem ismerhető meg. A lélektan tudományos módszereivel a lelki jelenségeket eredményesen kutatja, azt azonban nem definiálja, hogy mi is az, amit léleknek nevezünk. Az anyagi test, a halál beállta után nem semmisül meg, lebomlik, átalakul, más formában megmarad. A lélek nem anyagi természetű dolog. A halált követően a lélek sem semmisül meg. Azt nem tudjuk hová és mivé lesz, de okkal hihetjük, hogy más formában megmarad, csakúgy, mint az anyag. A lélek mibenlétének a megismerése, az ember számára nem lehetséges. Vélhető, és hihető, hogy a mi általunk észlelhető dimenziókon kívül létezik és működik. A materiális test, lélek nélkül élettelen. A materialista tudomány nem ad pontos magyarázatot arra, hogy mi az, ami élővé teszi azokat biológiai szerveződéseket. Mindössze annyit képes megállapítani, hogy ha az egyébként anyagokból álló szerveződés életjelenségeket mutat, akkor az él, élőlény. Arra nem talál választ, hogy mi okozza a létrejött életjelenségeket. Azok, akik hiszünk a lélek létezésében, azt mondjuk, hogy az a valami, ami az életjelenségeket létrehozza, a keletkezést, a fejlődést és az élőlény mibenlétét meghatározza, nem más, mint a lélek. Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt; S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi útakon, Egy volt közös, szent vigaszunk A lélek él: találkozunk! (Arany János) |
|
|
| Összes hozzászólás: 0 | |